Billentyűk
Vegyél egy zongorát. A billentyűk kezdődnek, a billentyűknek vége. Tudod, hogy nyolcvannyolc van belőle, és senki sem mondja meg a különbséget. Nem végtelen. Te vagy végtelen. És azon a nyolcvannyolc billentyűn a zene, amit csinálsz, végtelen. Ez tetszik nekem. Ez éltet. De te elindítasz azon a folyosón, és kigördítesz elém egy billentyűzetet, millió és millió billentyűvel - és az az igazság, Max, hogy nincs végük -, az a billentyűzet végtelen. De ha az a billentyűzet végtelen, nincs zene, amit eljátszhatnál rajta. ... Krisztusom, láttad az utakat, csak az utakat? Hogy bírod ki ott lent? Ezernyi volt belőlük! Hogy tudsz csak egyet választani? Egy asszony, egy ház, egy darab saját föld, egy tájat nézni körülötted, egyféleképp meghalni. Az az egész világ rád nehezedik, anélkül, hogy tudnád, hol végződik. Sosem féltél, hogy tévúton jársz, belegondolni abba a szörnyűségbe, amiben élsz?
►Alessandro Baricco: Novecento