(1) Szabad az, aki úgy él, ahogy akar, akit sem kényszeríteni, sem akadályozni, sem erőszakolni nem lehet; akinek késztetéseit semmi sem keresztezi, kívánságai célt érnek, idegenkedése nem hoz rá veszélyt. (2) S vajon ki akar tévelygésben élni?
– Senki.
– Ki akar becsapottan, kiszolgáltatottan, az igazságot semmibe véve, féktelenül, sorsát panaszolva, megalázottan élni?
– Senki.
– (3) A hitványak közül tehát senki sem él úgy, ahogy akar; következésképpen nem is szabad. (4) És ki akar szomorúságban, félelemben, irigykedve, szánakozva, célt nem érő vágyakozásban, idegenkedése miatt állandó veszélyben élni?
– Senki sem.
– (5) És akad-e a hitványak között olyan, aki nem szomorú, aki nem fél, akit nem fenyeget veszély, aki nem sikertelen?
– Egyetlenegy sem.
– Így hát egyikük sem szabad.
– (6) Ha olyan valaki hallja ezt, aki kétszer volt konzul, és még hozzá is teszed, hogy „de hisz te bölcs vagy, ezeknek hozzád semmi közük” – talán megbocsát. (7) De ha megmondod neki az igazat: „rabszolga voltodat illetően semmiben sem különbözöl azoktól, akiket háromszor kiárusítottak” – mi mást várhatsz, mint verést?
– (8) Miért volnék én rabszolga? – mondja. – Szabad ember az apám, szabad az anyám, senki sem kapott vételárat értem. Viszont szenátor vagyok, a császár barátja, konzuli rangom és egy sereg szolgám van.
– (9) Először is, kedves szenátorom, könnyen lehet, hogy apád, az anyád, a nagyatyád és sorban minden ősöd szakasztott olyanformán volt szolga, mint te vagy. (10) De ha tökéletesen szabadok voltak is, mi köze ennek hozzád? Mit ér, ha ők nemesek voltak, te pedig semmirekellő? Ha ők rettenthetetlenek voltak, te viszont gyáva vagy? Ha ők fegyelmezettek voltak, te viszont féktelen vagy?
– (11) S mi köze ennek a szolgasághoz?
– Úgy véled, a szolgasághoz semmi köze annak, ha akaratunk ellenére, kényszerítve, nyögve teszünk valamit?
– (12) Ám legyen! De ki kényszeríthet engem, kivéve mindenek urát, a császárt?
– (13) Így hát magad is elismered, hogy van fölötted egy úr. De csöppet se vigasztald magad azzal, hogy – mint mondod – ő mindenkinek ura, hanem jöjj rá végre, hogy egy nagy háztartás rabszolgája vagy.
(14) Nikopolisz lakói is így szoktak kiáltozni: „Hála Caesar szerencséjének, szabadok vagyunk!” (15) Ám ha beleegyezel, hagyjuk egyelőre a császárt. Inkább azt mondd meg nekem, soha nem voltál még szerelmes senkibe? Se lányba, se fiúba, se rabszolgába, se szabadba?
– (16) Mi köze ennek ahhoz, hogy szolga vagyok-e, vagy szabad?
– (17) És szerelmed soha nem kívánt tőled semmi olyat, amit te nem akartál? Soha nem hízelegtél ifjú rabszolgádnak? Soha nem csókolgattad a lábát? Bezzeg ha valaki arra kényszerítene, hogy a császárét csókold meg, azt gőgnek vennéd, és a zsarnokság netovábbjának! (18) Mi más ez, mint szolgaság? Éjszaka soha nem mentél-e oda, ahová nem akartál? Nem költöttél-e annyit, amennyit nem akartál? Nem panaszkodtál-e sírva és sóhajtozva, nem tűrted-e, hogy gúnyoljanak, hogy kicsukjanak? (19) De ha szégyelled bevallani dolgaidat, figyeld meg, mit mond és mit tesz Thraszónidész, aki oly sok hadjáratban vett részt, amennyiben talán te sem. Először is, olyankor hagyta el házát éjszaka, amikor Getasz sem mert volna kimenni, csak ha kényszerítette őt, s akkor is csak háborogva és keserű szolgaságát siratva. (20) S mit mond ezután?
Egy ócska kurva rabjává tett engemet,
kit ellenség nem tett rabbá soha.2
(21) Szerencsétlen, aki egy kurva rabszolgája vagy, ráadásul egy ócska kurváé! Milyen alapon mondod magadról, hogy szabad vagy? S mit hozakodsz elő hadjárataiddal? (22) Aztán kardot kér, és haragszik arra, aki jót akarva nem adja oda neki.3 Ajándékot küld annak, aki utálja őt; könyörög és siránkozik, ám ha egy kis sikere van, már repes a boldogágtól. (23) De hogyne vágyódnék, hogyne félne még akkor is? Így volt ő szabad?
(24) Láthatod, hogy az állatok esetében hogyan használjuk a szabadság fogalmát. (25) Egyesek szelídített oroszlánokat tartanak ketrecbe zárva, etetik, sőt sétáikra magukkal viszik őket. De ki állíthatja azt, hogy az ilyen oroszlán szabad? Nemde minél kényelmesebb körülmények között él, annál inkább rab? Melyik oroszlán kívánna közéjük tartozni, ha érzésekkel és értelemmel ruháznák föl? (26) S nézd csak a madarakat, amikor elfogják és bezárva tartják őket, mit gyötrődnek, keresve szabadulásukat! Némelyek közülük inkább éhen pusztulnak, semhogy elviseljék ezt az életmódot. (27) Amelyek viszont életben maradnak, nyűgösek, senyvednek, és gyűlölik a rabságot, s mihelyt valami rést találnak, az első adandó alkalommal elröpülnek. Ennyire vágynak a lényükhöz tartozó szabadság után, s arra, hogy a maguk urai (autonomos), és mindenféle korlátozástól mentek lehessenek. (28) „– De hát mi bajod van itt?” „– Jókat mondasz! Arra születtem, hogy oda repüljek, ahová akarok, hogy a levegőben töltsem életemet, és akkor énekeljek, amikor akarok. Te mindettől megfosztasz engem, és azt kérdezed: Mi bajod?”
(29) Ezért csak azokról mondhatjuk, hogy szabadok, akik nem viselik el a fogságot, hanem mihelyt elfogták őket, haláluk árán is elkerülik. (30) Diogenész valahol szintén ezt mondja: „Egyetlen eszköz van a szabadság biztosítására: ha készek vagyunk meghalni” – és ezt írta a perzsák királyának is: „Athén városát épp úgy nem bírod hatalmad alá vetni, mint a halakat.” (31) „Hogyhogy? Nem kerülhetnek a kezembe?” – „Ha kezedbe kerülnek, nyomban faképnél hagynak, és kisiklanak, mint a halak, mert akit elfogsz közülük, meg is hal. És ha ezek rabságba vetve meghalnak, ugyan mi hasznod származik hadjáratodból?”
(32) Ez egy szabad ember hangja, aki alaposan megvizsgálta a kérdést, és valószínűleg a választ is megtalálta. De ha máshol keresed, mint ahol van, csoda-e, ha soha meg nem találod?
(33) A szolga azt kívánja, hogy tüstént bocsássák szabadon. Hogy miért? Gondoljátok, mert azt akarja, hogy pénzt adhasson a huszadszedőnek?4 Dehogy! Hanem mert azt képzeli, idáig azért élt fogságban és nyomorultan, mert nem nyerte el szabadságát. (34) „Mihelyt felszabadítanak – mondja –, tüstént rendben lesz minden. Ügyet sem vetek senkire, mindenkivel egyenrangúként és hasonlóként tárgyalok, oda megyek, ahová akarok, onnan megyek el, ahonnan akarok, és akkor, amikor akarok.”
(35) Aztán fölszabadul, és tüstént nincs hol ennie! Azt keresi, kinek hízelegjen, kinél kaphat harapnivalót. Aztán vagy testi munkát végez, iszonyú kínokat áll ki, csakhogy legyen egy kuckója, és az előzőnél sokkal súlyosabb szolgaság a része, (36) vagy ha jól megy a sora, akkor – mert ízlése az nincs – egy szajhába talál beleszeretni, szerencsétlen lesz, siránkozik, és visszavágyja szolgaságát. (37) ,,– Mi bajom volt? Más ruházott, más adta a lábbelit, más etetett, más ápolt betegségemben, én meg szolgáltam neki valamicskét. Most pedig? Én nyomorult, mit szenvedek, egy úr helyett soknak szolgálok. (38) Ám ha megszerzem a gyűrűket,5 akkor valóban kényelmesen és boldogan élek.”
Először, hogy megszerezze, elszenvedi mindazt, amire méltó. (39) Aztán ha megszerezte, ott van, ahonnan elindult. Aztán így szól magában: ,,– Ha részt veszek egy hadjáratban, megszabadulok minden bajtól.” Elmegy a hadjáratba, elszenved minden ütleget, de éppúgy kívánja a második és harmadik hadjáratot is.6 (40) Aztán amikor följut a csúcsra, és szenátor lesz belőle, akkor a szenátusba járó szolgává lesz, és a legtökéletesebb és legzsírosabb szolgaságért szolgál.
Bollók János fordítása