Fábi Tibor:
Tisztelet Don Quijoténak!
Juan Burguete Albalat: Encuentro final
Azt mondta a Kisherceg: jól csak a szívével lát az ember. Igen, így van ez. De ugyanakkor a szív azt láttatja, amit ô szeretne látni. Így változnak a szélmalmok óriásokká... Szegény Don Quijote! Szánom, mert tudom, mit érezhetett, amikor a délibábok visszaváltoztak szélmalom-valósággá.
Szegény Don Quijote! Átérzem szíve fájdalmát. Én sem szoktam észrevenni a szélmalmokat, csak mikor már túl késô. Mert a szív vezet. És ez a szív azt láttatja, amit az álmaim szülnek. Minden nagyon jó és minden nagyon szép, csak ne jönne ez a durva valóság. Minden oldalról támad.
Szegény Don Quijote! Átéltem én is azt a borzalmas pillanatot, amikor egyszeriben az álmok, a dédelgetett álmok, hipp-hopp, visszaváltoztak szélmalomvalósággá, valóság-szörnyekké.
Szegény Don Quijoték vagyunk mindahányan, akik álmainkat rohamozzuk, ezeket a szíven melengetett, dédelgetett álmokat. Mit tegyünk, jó lovag? Sem álomország, sem a valóság földje nem lehet igazán a miénk. Mi már csak ilyenek maradunk, meg-megfájduló lélekkel, mintha gonosz hollók csipkednének idônként húsunkból. Szegények vagyunk és mégis gazdagok. Mi, az álomlovagok!
Fábi Tibor