Félreértések*
(* néha nagy jóindulattal
nevezhetőek így)
Don Quijote
1. A lovagregények a plafonig értek,
És köztük egy szikár alak ült.
A füstölő gyertya a körmére égett,
Ha az ész fejvesztve menekült.
A valóság végül már messze járt,
S ő elindult akkor, hogy átélje, amit kitalált.
R. Don Quijote, Don Quijote,
A szélmalom csak játszik veled.
Don Quijote, Don Quijote,
Ma is köztünk élsz, de más a neved.
Don Quijote, Don Quijote,
A szélmalomharc mire való?
Don Quijote, Don Quijote,
Minek álmodni, ha ébren is jó?
2. Bús képű lovag az utakat rója,
Ha nincs, hát keres akadályt.
S ha úgy érzi, fontos, hogy valaki várja,
Egy Dulcineát is kitalál.
A valóság gyakran a fejére áll,
Ő nekivág akkor, és rémes, hogy néha mit csinál.
R.
A valóság gyakran a fejére áll,
Ő nekivág akkor, és rémes, hogy néha mit csinál.
A Spanyol Orvosi Akadémia neurológusa szerint Cervantes hőse bipoláris elmezavarral küzdött.
Alonso Fernández, aki a madridi egyetem tanszékvezető tanára is, azt állítja, hogy a Don Quijote című regény gyakorlatilag pszichopatológiai mű, melyben egy elmebeteg a főszereplő, s az írónak kiterjedt ismeretei voltak a mentális problémákról. A napokban adta ki ''Quijote és az ő életlabirintusa'' című tanulmányát, melyben szembeszáll azokkal, akik kizárólag költészeti szemszögből közelítik meg az elmés nemes őrültségét. Fernández, Spanyolország egyik vezető pszichiátere, meg van győződve arról, hogy Don Quijote csak Alonso Quijano, aki szerinte a valódi főszereplő, agyában született, ''egy trónbitorló, aki lecsapta Quijano kezéről a főszerepet''.
A professzor a regény több pontján kimutatja a mániás depressziósokra jellemző tüneteket, az extrém boldogság és a depresszió közti ingadozást, a képzelgéseket. Úgy véli, Cervantes sok elmebeteget ismert a sevillai tébolydából, s nem tartja kizártnak, hogy a modellt egy élő emberről, Domingo Pachecoról mintázta.
2005. 06. 29. 02:42