Tudományok
Oroszlánlovag
Aranykor
Artúr király
Udvari ember, kóbor lovag
Mars-csillagzat befolyása
Utak
Veszély
Cervantes a harcban esett sebeiről
Don Quijote az óriások valódi értelméről
Don Quijote a művészetről és az életről
OroszlánokHarc
Kalandozás
Szélmalmok
Fájdalom
Érték
Irigység
Becsület
Származás
Gazdagság
Erény
Dicsőségvágy
Renyheség
Rágalom
Szerelem és szenvedély
Don Qujiote a bolondságról
Neptun, a vizek istene
Panaszkodás
Sancho és Ariszotelész
A kormányzó
Sancho változása
Jámborság
"La Mancha egyik falujában élt nemrég egy nemesember, olyasféle akinél a fogason dárda , régi pajzs függ, van egy girhes paripája meg egy nyughatatlan agara...
Hidalgónk kora közel járt az ötvenhez, testalkata izmus, termete szikár, arca csontos volt, ô maga rendesen igen korán kelt, s a vadászatot különösen kedvelte...
A nemes lovag valahányszor üres órái valának( s az egész e nagyobbrészt üres órákból állott) lovagregények olvasgatásával foglalkozott, mégpedig oly mohó vággyal és gyönyörködéssel, hogy miattok utóbb teljesen lehanyagolta a vadászat élvezeteit, de még tulajdon gazdaságát is...
Oly különös gondolata támadt, hogy illendőnek és szükségesnek látta, mind saját dicsősége öregbítésére, mind a közjó érdekében, hogy beálljon kóbor lovagnak, s lóháton és fegyveresen járjon szerte a világban, kalandokat keressen, megtoroljon mindennemű sérelmet, belerohanjon minden elképzelhető veszedelembe."
DQ I/23-25
"Ez olyan tudomány, hogy magába foglalja a világ minden tudományát, mert aki erre a pályára lép jártasnak kell lennie a jogtudományban, hogy mindenkinek megadhassa a magáét, ami őt megilleti, de teolóusnak is kell lennie, hogy a keresztény hitről, melyet vall világosan és határozottan számot tudjon adni, akárhol követelik is, medikusnak is kell lennie , kiváltképpen pedig botanikusnak, hogy a puszták és sivatagok közepén is fel tudja ismerni a gyógyító növényeket, minthogy a kóbor lovag sem kereshet ám akármikor felcsert, hogy bekötözze sebeit, asztrológusnak is kell lennie , hogy a csillagok állásából megmondja, hány óra múlt el már az éjszakából, s hogy a világnak melyik része melyik része melyik égöv alatt barangol, értenie kell a matematikához is, mert lépten nyomon rászorultat. Mellőzve most, hogy minden keresztény és sarkalatos erényben tündökölnie kell, alárendeltebb dolgokra térek át, úgy kell tudni úszni mit a Hal Miklósnak, értenie kell a lópatkoláshoz, nyergeléshez, kantározáshoz, s ha megint magasabbhoz akarunk visszatérni- híven meg kell őriznie hűségét Istenhez és szíve választottjához: gondolataiban tisztának kell lennie , szavaiban illedelmesnek, s a szükségben szenvedők iránt résztvevőnek, s végül az igazság pártfogójának, kerüljön bár az életébe ha védelmezi."
DQ II.126
„Nem törődöm vele, hogy okosnak tartanak-e vagy sem, ha nem vagyok az; én csak abban fáradozom, hogy a világnak értésére adjam, milyen öreg hiba, ha elmulasztja feleleveníteni azt a boldog időt, midőn hajdan a kóbor lovagrend viaskodott. De ez a mi elsatnyult korunk nem is méltó, hogy azt a nagy boldogságot évezze, melyet azok a századok élveztek, melyekben a kóbor lovagok vállalták magokra, s hordozták azt a súlyos terhet, hogy az országokat védelmezzék, a hajadonokat oltalmazzák, az árvákat és kiskorúakat gyámolítsák, a kevélyeket büntessék, s az alázatosakat jutalmazzák.
Manapság a renyheség diadalmaskodik a serénységen, a tétlenség a munkásságon, a bűn az erényen, a fennhéjázás a bátorságon, az elmélet a gyakorlaton a fegyverforgatás terén, melyek mind csupán a arany korban és a kóbor lovagokban éltek és ragyogtak.”
DQ II. 23.
"Oroszlánlovag, mert azt akarom, hogy mától fogva erre a névre változtassák az eddig használt búsképű lovag elnevezésemet."
DQ II/121
„Én az égnek rendelése szerint avégre születtem, hogy ebben a mi vaskorunkban az aranykort támasszam fel újólag.”
Boldog idők és szerencsés századok , melyeket a régiek méltán aranykornak neveztenek, de nem azért, mintha a mi vaskorunkban oly nagy megbecsülésben részesülő arany tán úton útfélen hevert volna, hanem azért mert az emberek akkor még nem tettek különbséget az enyém és a tied között. Ama szent időkben minden közös volt, hogy az ember rendes táplálékát megszerezhesse mást se tett csak kezét nyújtotta ki ...
Az idők folyamán a gonoszság növekedtével, éppen a biztonság érdekében támadt a kóbor lovagrend, hogy védje a hajadonokat, óvja az özvegyeket, s segítségére keljen az árváknak és szűkölködőknek."
DQ I.82
"Nem olvasták-e kegyelmetek Angolország évkönyveit és történelmét amelyben szó esik Artúrról, aki mi román-spanyol nyelvjárásunk szerint rendesen Artus királynak nevezünk? Róla a Nagy-Britannia szerte ismeretes hagyomány azt tartja, hogy nem halt meg, hanem hollóvá varázsolta magát , s az idők folytával meg fog jelenni, hogy visszavévén országát é s koronáját, ismét urakodjék.
DQ I.94
"Nem minden lovag lehet udvari ember , s nem minden udvari ember lehet és lesz kóbor lovaggá. Mind a két fajta szükséges a világon
... MI nem csak képeken látjuk az ellenséget, hanem a maga valójában."
DQ II.47
"Mert a Mars-csillagzat befolyása alatt születtem, szinte kénytelen vagyok a fegyverviselők útját járni.
DQ II.50
Nekünk kóbor lovagoknak sokkal inkább a másvilág dicsőségére kell törekednünk, semmint a jelenvaló s mulandó világ dicsőségére, mert ennek a dicsőségnek is, akármekkora is, csakugyan vége lesz magával a világgal, pedig a világ vége bizonyos"
DQ II.61
"- Törekedjünk mis, hogy szentek legyünk, s akkor könnyebben elnyerjük az áhított hírnevet... többet ér isten előtt két tucat vezeklő ostorcsapás, mint kétezer lándzsadöfés, akár óriásokba akár szörnyetegekbe, akár sárkánykígyókba döfjük.
- Ez mind igaz, csakhogy mindannyian nem lehetünk szerzetesek, s a jóisten különféle utakon vezeti övéit a mennyekbe, vallás a lovagság is"
DQ II.63
"Uram ,ha a lovagságnak ilyen jutalom üti a markát: kérem kegyelmedet, mondja meg, sokszor szokott-e ez előfordulni, van-e bizonyos ideje órája, mert amondó vagyok, ha még kétszer megtáncoltatnak harmadszor már ne is fáradjanak, nem lesz szükség rá, hacsak az irgalmas Isten kegyelme csoda módon föl nem támaszt bennünket.
- Tudnod kell Sancho barátom- válaszolt Don Quijote, hogy a kóbor lovagok élete ezer meg ezer veszélynek és balszerencsének van alávetve , csakhogy másrészről az is igaz, hogy éppoly könnyedén lehetnek királyok császárok is, amint akárhány lovag példája bizonyítja, akik történetét tüzetesen ismerem. S elmondanám neked, ha ugyan sajgó fájdalom engedné, több olyannak a történetét akik egyes-egyedül karjuk hősiességével emelkedtek az említett méltóságokra...
Tudnod kell Sancho, hogy az olyan sebek amelyek a csak úgy véletlenül kézben lévő eszköz ejt , nem gyalázzák meg az embert, s a párbaj törvénye világosan kimondja: ha a varga a kezében lévő kaptafával, feltéve, hogy csakugyan fából van -megüt valakit, nem lehet azt mondani, hogy megbotozta. Ezt pedig azért mondom , nehogy - mivel ebben a dulakodásban elpáholtak bennünket- azt hidd, mintha talán gyalázat esett volna rajtunk: mert ellefeleink fegyverei, amelyekkel megegyengettek , csupán bunkósbotok valának, s amint én emlékezem, egyiknél sem volt kard sem tőr, sem szablya.
- Én ugyan nem értem rá arra, hogy még erre is ügyeljek -válaszolta Sancho - mert alig kaptam jó vitéz kardomhoz, azok az emberek menten úgy csépéltek dorongjaikkal , hogy a világ mindjárt elsötétült előttem és inaszakadtamban ideterültem , és most is itt fekszem , s a legkisebb gondom is nagyobb annál, hogy vajon az eldöngetés gyalázat volt-e vagy sem? Elég nekem a fájdalom, amit az ütések okoztak, mert éppoly mélyen bevésődtek emlékezetembe, mint vállamba"
DQ I.114
Cervantes a harcban esett sebeiről
"Azonban mégis fájt, hogy öregnek és csonkának csúfol, mintha
feltartóztathattam volna az időt, hogy át ne suhanjon fölöttem , vagy
karomat valami kocsmában veszítettem el, nem pedig ama fenséges alkalommal,
amelyhez foghatót sem a múlt sem a jelen századok nem láttak, se a
jövendők nem várnak. Ha sebeim szemre nem is tündökletesek is, megbecsülik
és tisztelik őket azok, akik tudják mikor sebesültem meg. Mert a katonához
jobban illik, hogy meghaljon a csatában , semmint, hogy futással
megmeneküljön, ez nekem annyira meggyőződésem , hogyha mostanság valaki
lehetetlent ajánlana, s lehetővé tenné a választást, mégiscsak azt
választanám , hogy jelen voltam legyen ama dicsőséges eseménynél, nem
pedig, hogy minden tagom épen maradt volna, de ne mondhassam el, hogy e
csata részese voltam. "
Cervantes
Don Quijote az óriások valódi értelméről
"Az óriásokban a kevélységet kell tönkrevernünk, az irigységet
nagylelkűséggel és tiszta szívvel, a haragot csendes magatartásunkkal s
lelkünk nyugalmával, a falánkságot kevés evéssel és sok virrasztással, a
puhaságot és érzékiséget hűséggel kell leküzdenünk, állhatatosan
ragaszkodva gondolataink úrnőjéhez."
Don Quijote
Don Quijote a művészetről és az életről
"Igen szeretném, ha ezt a művészetet megbecsülnéd, és megbecsülnéd a
színészeket és a szerzőket is, mert valamennyien hasznosak az emberi
társadalomnak, hiszen lépten nyomon tükröt állítanak eléje, s az emberi
élet cselekedeteit a legelevenebb színekben mutatják. S valóban nincs is
semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk , s miknek kellene
lennünk, mint a színpad és a színészek...
Az egyik rablót játssza, a másik a csalót, az s kereskedőt, amaz a katonát
agy másik az okos bolondot, a harmadik a szerelmes bolondot: amikor aztán
a darabnak vége, s a színészek levetik maskarájukat, egyik olyan mint a
másik.
Ugyanez történik, lásd, a világ színpadán és folyása szerint is csak lehet
valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz vége az
életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözetéből, mely a
többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek
valamennyien."
Don Quijote
„Lovag úr, a kóbor lovagoknak csak olyan kalandokba kell bocsátkozniok, amelyek felől remélhetik, hogy jó véget érnek, nem pedig olyanokban amelyekről előre látható, hogy rajta vesztenek. Mert az olyan bátorságba, amely a vakmerőség határán is túlmegy, több a bolondság, mint a hősiesség. Ezek az oroszlánok egyáltalában nem nagyságod ellen jönnek; eszükben sincs; ajándékba küldték a királynak, s kár lenne útjukat állani s feltartóztatni.”
Don Quijote „Menjen uraságod a maga szelídített lépmadarához, meg a merész vadász-menyétjéhez, azokkal törődjék, s hagyja más embernek dolgát végeznie. Ez az én dolgom, s én tudom, hogy ezek a tisztelt oroszlánok énellenem jönnek-e, vagy se.”
DQ II.148.
"A szépséghez szendeség illik, míg csekély dolgokon szerfölött kacagni: oktalanság"
DQ I.30
"Nékem ékesség a fegyver, nékem nyugovás a harc"
DQ I.31
"Nem haladt még nagyon messzire, midőn a lovag egyszerre olyasmit vett észre, mintha jobb kéz felöl, gyenge jajkiáltások ütnék meg a fülét. Alig hallotta meg a neszt így szólt magában:
- hálát kell adnom az égnek azért a kegyért, hogy ily gyorsan alkalmat nyújt hivatásom kötelességeinek teljesítésére s nemes elhatározásom gyümölcseinek szüretelésére. E hang bizonyára valamely szükségben szenvedő férfiúnak avagy szükségben szenvedő nőnek a hangja, aki az én védelmemre és segítségemre szorul - Ezzel Rocinante kantárát megrántva egyenesen a zaj felé tartott."
DQ I.40
"A szerencse sokkal jobban kedvez ügyünknek, semmint mi magunk valaha még csak álmodni is mertünk volna: mert íme nézd csak barátom, Sancho Panza, hogyan ágaskodik ott az a harminc vagy még több óriás, és én rögtön rajtuk ütök, hogy valamennyit megöljem : a zsákmánnyal megvetjük gazdagságunk alapját, s bizonyára nemes harc és istennek tetsző szolgálat lesz, ha ezt a gonosz fajzatot kiirtjuk a föld felszínéről."
DQ I.63
"Ha a fájdalom miatt nem panaszkodom annak az az oka, hogy a kóbor lovagoknak tilos bármilyen sebesülésük miatt panaszkodniuk, még ha a belök fordulna is ki. "
DQ I.65
"az egyik ember nem több a másiknál, ha a másiknál többet nem cselekszik"
DQ I.139
"A sokféle irigység közül én csak a szent, a nemes és a jóra irányuló irigységet ismerem"
DQ II.9
"Becsülete lehet a szegénynek is, de nem lehet az aljasnak, a szegénység elhomályosíthatja a nemességet, de tökéletesen el nem sötétítheti, minthogy azonban a az erény mindig fényt sugároz magából, még az ínség bajain és szűk nyílásain keresztül is, a fennkölt és nemes lelkek mindig becsülésben és gyámolításban fogják részesíteni
DQ II.11
"Vannak alacsony származású emberek, akik mindenáron lovagnak akarnak mutatkozni, vannak megint előkelő lovagok is, de szántszándékkal úgy viselkednek, hogy alacsony állású embereknek tartsák őket: amazok felfelé törekszenek, vagy dicsőségvágyból, vagy igazi erényességből, emezek lesüllyednek renyheség és vétkeik miatt. Fölöttébb szükséges hát, hogy résen álljunk s gondosan megkülönböztessük a lovagokat, mert bár hasonlítanak egymáshoz, a valóságban nagyon is különböznek."
DQ II.48
" A gazdagságot nem maga a tulajdon, hanem a vagyona felhasználása teszi szerencséssé, de nem akárhogyan, hanem helyesen kell elköltenie. A szegény lovag számára nincs egyéb mód, hogy bebizonyítsa lovag voltát, legyen, szíves, nyájas, udvarias, előzékeny és szolgálatra készséges, ne legyen kevély, büszke, sértegető, de kivált legyen résztvevő."
DQ II.49
"Az erény útja igen szűk, míg a bűné tág és téres és tudom végük és céljuk mily különböző, mert a bűn tág és téres útjának vége a halál, míg az erény és szűk és gyötrelmes pályájának élet a vége, de a véges élet, hanem végtelen"
DQ II.50
" A dicsőségvágynak igen nagy befolyása van az embernek"
DQ II.61
De manapság a renyheség diadalmaskodik a serénységen, a tétlenség a buzgalmon, a bűn az erényen, a fennhéjázás a bátorságon, az elmélet a gyakorlaton a fegyverforgatás terén. mindez csupán az aranykorban és a kóbor lovagokban élt és ragyogott.
DQ II.18
"Mutatkozzék csak az erény valahol magas fokon, mindjárt támadnak üldözői. A legnevezetesebb régi hősök közül csak igen kevés, vagy alig volt egy is akit megkímélt a rágalom "
DQ II. 26
"Mert a szerelem és a szenvedély igen könnyen elvakítja a józan ész világát, pedig nagy szükség van rá, ha valaki elrendezi az életét. kivált házasodáskor könnyű tévedni, igen nagy óvatosságra s az ég kedvező kegyelmére van szükség, hogy eltaláljuk. Ha valaki hosszú útra készül, ha valaki okos ember, mielőtt elindulna, biztos és kellemes útitársakat keres, hogyne cselekednék hát hasonlóképpen , akinek egész életén át együtt kell utaznia valakivel, egészen a sírig, s mi több útitársával meg kell osztania ágyát, asztalát, s vele tart mindenütt. A feleség nem olyan árú, hogy megint el lehetne adni vagy cserélni, vagy felváltani, ha már megvettük, elválaszthatatlan, egész életre szóló kapocs és kötél, mert ha valaki nyakára vette, gordiuszi csomóvá lesz, amit nem lehet feloldani, csak a halál kaszája vághatja el"
DQ II.135
Don Qujiote a bolondságról,
udvari és kóbor lovagokról valamint a szélsőségek és erények kapcsolatáról
" Semmi kétség, hogy kegyelmed esztelen bolond embernek tart engem. S
valóban nem csodálnám, ha annak tartana, mert hiszen cselekedeteimből
aligha lehet másra következtetni.. Mégis szeretném, ha kegyelmed elismerné,
hogy én mégsem vagyok olyan bolond , sem olyan esztelen , amilyennek
látszom. Gyönyörű látvány, ha egy fürge lovag, királya szeme láttára,
valami tágas küzdőtéren sikerrel belehajítja dárdáját a bátor bikába,
gyönyörű látvány, ha valami délceg lovag, tündöklő fegyverzetben, a vidám
tornán odarobban a hölgyek elé a sorompók közt, és igen szép látványt
nyújtanak a lovagok, amikor harcias vagy harciasnak látszó gyakorlatokkal
gyönyörködtetik vagy díszítik fejedelmük udvarát. Azonban mindezeknél
sokkal szebb látvány a kóbor lovag, mert pusztákon, sivatagokon,
keresztutakon, hegyen völgyön szerteszét barangol, s veszedelmes
kalandokat keres, azzal a szándékkal, hogy minden akadályt szerencsésen
legyűrve, állandó és dicsőséges hírt szerez magának. Sokkal szebb látvány,
ismétlem, a kóbor lovag, ha valamely pusztaságon egy özvegy segítségére
siet, mint az az udvari lovag, aki a városban valami kisasszonynak csapja
a szelet. Minden lovagnak megvan a maga teendője: az udvari lovag ám
szolgáljon a hölgyeknek, fényes öltözetével gyarapítsa a királya udvarának
ragyogását, vendégelje meg a szegényebb lovagokat dús asztalánál,
rendezzen harci játékokat, tartson tornákat, legyen szíves , bőkezű,
nagylelkű, mindenekfelett pedig jó keresztyén , ezzel betöltötte a maga
kötelességét, ellenben a kóbor lovag fürkéssze ki a világ legrejtettebb
zugait, hatoljon be a legtekervényesebb labirintusokba, birkózzék meg a
lehetetlennel is, állja ki a nyár közepén a sivatagpusztaságon a nap égető
hevét, télen pedig szélnek fagyna irgalmatlan kegyetlenségét, oroszlánok
ne rettentsék , kísértetek ne ijesszék, sárkányok nem rémítsék, keresse
őket küzdjön meg velük, ez az ő teendője, ez a feladata.
Én hát, minthogy a sors úgy rendelte, hogy magam is kóbor lovagok közé
tartozzam -elmulaszthatatlan kötelességemnek tartom, hogy síkra száljak
minden feladatom körébe vágó esetben. Így az imént kötelességem volt, hogy
szembeszálljak az oroszlánokkal, bár tudtam irtózatos vakmerőség , mert a
bátorság erény a két vétkes szélsőséges : a gyávaság és a vakmerőség
között. Azonban kisebb hiba, ha a bátor a vakmerőség felé hajlik, mint ha
a gyávasághoz süllyedne alá, mert valószínűbb, hogy a pazarlóból lesz
bőkezű, nem pedig a fösvényből, éppígy valószínűbb, hogy a vakmerőből
igazi bátor legyen, mint hogy a gyáva az igazi bátorságig emelkedjék. Ami
pedig a kalandokat illeti, csakugyan jobb ha az ember inkább többet tesz
mint kevesebbet, mert akárki hallja is, mégiscsak jobban hangzik, ha így
szólna: ez a lovag túl merész és vakmerő, mintha azt mondanák: ez meg ez a
lovag félénk és gyáva."
"Én borbély úr nem vagyok Neptun, a vizek istene, nem kívánom, hogy okosnak tartsanak, ha nem vagyok okos, én csak azon fáradozom, hogy a világ értésére adjam, hogy milyen öreg hiba, ha elmulasztja föleleveníteni a boldog időt, midőn hajdan a kóbor lovagrend viaskodott... amikor a kóbor lovagok vállalták magukra, s hordozták a súlyos terhet, hogy az országokat védelmezzék, a hajadonokat oltalmazzák, az árvákat és kiskorúakat gyámolítsák, a kevélyeket megbüntessék s, az alázatosakat megjutalmazzák.
DQ II.18
" No ha már így van, akkor nincs mit felennem, de a tanúm az élő isten, én bizony nagyon szeretném, ha kegyelmed panaszkodnék, mikor valamije fáj, mert ami engem illet , én bizony a legkisebb bajomban is jajgatni szoktam" (Sancho)
DQ I/65
"Van ideje a támadásnak, s van a meghátrálásnak, s nem csak az járhatja mindig: üsd nem apád"... az egyik véglet a gyávaság, a másik a vakmerőség, de középütt van az igazi bátorság"
SP II/37
"Bízzuk ezt a kormányzás dolgát Isten kezére, majd oda tesz engem ahol hasznomat veheti"
(Sancho)
DQ II.32
"Kegyelmed társalgása volt a trágya, és az én sivár eszem terméketlen földjére hullott, a megmunkáló pedig az idő, mióta kegyelmed szolgálom, s a társaságában élek"
DQ II/84
"ellenkezőleg, olyan jámbor mint a birka, nem árt senkinek, sőt mindenkinek javát akarja, nincs benne semmi rosszakarat, még a gyerek is elhitetné vele fényes délben, hogy éjfél van . S éppen ezért az együgyűségért úgy szeretem mint a lelkemet, s nem tudok megválni tőle, akármennyi bolondságot csinál is."
DQ II.92